2009. január 20., kedd

Első vizsga

Ehhe, megvan a vizsgaidőszak első jegye, meglepő módon jelest kaptam vírusvédelem és informatikai biztonság témakörében... :)
...ami igazán mellbevág, az a Volt Kedves eredménye, jelenleg nyolc jegye van, mind ötös, ami még akkor is igazán szép ha szabadbölcsész-jelöltről van szó...

Felelősségteljes Bürokrata

Sirály, írtam egy változáskezelő lapot a szokásos komolysággal, miszerint is azalábbi mezőkbe:
-"Az változtatás rövid leírása"
-"vírusvédelmi szabályrendszer szintű változtatás"
-"A változtatás bővebb kifejtése"
-"Lépések: Módosítás esetén feltüntetendő, hogy mit, mire"
...beírtam pontosan ugyanazt a szöveget, az "Érintett szerver/munkaállomás" és "IP cím" mezőkbe pedig szimplán csak "Sok, de nem mindegyik" került... :)

2009. január 8., csütörtök

52-14

Korábban jópár apróság okán bogaras egy lökött társaságnak tartottam a futárokat (mondjuk ez a vélemény nem sokat változott), de mióta engedtem a kecses-szép látvány csábításának és gyakorlatilag mióta megvan és üzemképes, a "bevásárlós" kerékpáromat (Merida FS 800-V) konkrétan egyszer se használtam, nos azóta azt hiszem értek pár apróságot.
-Az a szép-kecses mozgás nem csak a hosszú évekből fakad, részint az országúti kerékpár sajátossága.
-Valóban eszementül lehet suhanni vékony gumikon egy nem-karácsonyfa kerékpárral, ég és föld, avagy béka és zerge a különbség.
-Féket nagyon nem kell használni, részint mert ha jó előre úgyis látom hogy piros a lámpa, majd szépen odacsorgok, részint pedig tonna alatt van az összsúly, ergo frissen beállított-bezsírzott csapágyakkal is van ám lassulás. (Ehhejj, mikor 10 napos kerékpárúrán figyelt hátul a sátor, halom konzerv, gázfőző, heti cucc, hát minimum tank kellett hogy megállítson)
-52-14. Konkrétan napokon keresztül nem váltottam. Nagytányér-kiskónusz. Induláskor valóban "nyélen kell rakni" (most értem csak igazán a trekkinghez képest) míg az első 25 méteren az ember "beforgatja", utána csak a suhanás. Váltani tovább tartana.
-Nem izzad az amber a hátizsák alá, a testhelyzet miatt: Trekkingen hátizsák nélkül is megindul néha egy csepp a hátamon (Whhhráhhh!), mert az egyenes hát mögött örvény van, nem hűt a menetszél. Korámnyra hajolva hűt a szél kintről is, de ha akarom akkor nyak- és válltartással szabályozva a galléron át a kabát alatt is.

Csúnya egy módon fél óra a választóvonal: trekkingel 32-35 perc, versennyel (fittness-el?) mikor mértem nem túlhajtva, kényelmes 26 perc volt a reggeli táv.

...és nem, hiába tudom hogy szinte nem használok féket, hiába hogy váltani is csak igen ritkán: nem, csakazértse lesz fixi!

"Nem ismered a kerékpárutat?"

Épp készülök a következő sarkon jobbra fordulni a célhoz, mikor nagy dudálás hátulről, majd kövérgázzal egy hatalmas furgon centikre elhú mellettem. Következő piros lámpánál az "ezt most mért"-pillantásra azt kérdezi hogy "Nem ismered a kerékpárutat?"
Mellette ült (egyikük se bekötve, de ez most mindegy) a gyönyörszép 8-10 éves kislánya, vadállat helyett családapát találva hirtelen csak annyit kérdeztem vissza mielőtt elindult hogy "és te nem ismered a KRESZ-t?"

Kétségbeejtő, hogy egyrészt milyen tévedések alapján mennyire taplók tudnak lenni az emberek, másrészt hogy belőlem is kiváltotta a "most akkor ablakot vagy tükröt törjek?" gondolatsort (amit hál'Istennek nem tettem meg).

Karácsony előtti napon a Váci úton a Nyugati térnél majdnem elsodort egy fehér kombi, amikor kétszer is hirtelen sávot váltott egy lasabb autóst kikerülve, index nélkül, váratlanul. Egy szelíd kis szöszke húzta le a pirosnál az ablakot értetlen arccal, majd miután megígérte hogy ezentúl használja az indexet, boldog karácsonyt kívántunk egymásnak.

Nem lehet hogy kicsit jobban figyelünk egymásra?

...és miért mindig a nagy fekete drága autók és a fehér furgonok?

Módosítok a policy-n: tartom a beszéljük-meg-vonalat, de ezentúl inkább legnyájasabb hangnemben kérem meg az illetőt hogy beszéljük meg nyugodtan-ráérősen félreállva.

...tegnap amelyik kerékpárossal egy országútival kapcsolatban beszélgettem, eddig három szélvédőt zúzott be. Néha irrrgalmatlanul jól esne, de tudom hogy nem ez a jó irány.

2009. január 7., szerda

...ésmégegy

Még december végén megérkezett a kék szépségre való kék külső, kék csengő, és (kéknek szánt, de utólag valóban lilának bizonyult) első lámpa. Szintúgy megérkezett az azóta rendelt csomag jópár tartalékbelsővel és egy nélkülözhetetlen szerszámmal. Már épp kezdett hatalmába keríteni és lassan legyűrni valami furcsa-szokatlan érzés, mikor rájöttem mi az: épp nem tart felém csomag!
...egyszerűen muszáj volt orvosolni, hát nem megéri várni erre a gyönyörűségre? :)

2009. január 5., hétfő

Bort, búzát, békességet...

...de még hogy szeretjük a rendőrséget...

...ha belegondolok, hogy valaha magasztos, dicső hivatásnak gondoltam, leginkább az október 23-adiaki sajnálatos, de érthető és megbocsájtható túlkapások arcátlan-gyalázatos felsővezetői tagadása előtt...

2008. december 31., szerda

Vajon jövőre...

...hol lelek olyan feszivált, ahol pezseg az ifjonti hülyeség?

...no nem mintha punk lennék, de a Sziget is addig volt jó, amíg ők is megengedhették maguknak és tolerált volt az a szabados pezsgő élet ütemzene és sznobizmus nélkül.

The Beginning of a Beautiful Friendship

...és megjöttek a Drezdából rendelt alakatrészek, kollegám kerékpárján még bent külsőt-belsőt cseréltünk, én pedig (miután anyámat felköszöntöttem ezútonisboldogszülinapotneki), hát persze hogy a (még nem tudom merre) szilveszteri bulira úgy készülök hogy hajnali négyig kerékpárt szerelek, nem tagadom meg magam...
...mint ahogy azzal se, hogy milyen külsőt sikerült kiválasztani a kínálatból, hát persze hogy az überprofi legjobbat, csak mert kék...
...mondjuk muszáj is volt a 45 grammos belsőhöz :)

Most hogy így mentem egy kört az új külsőkkel-belsőkkel, beállított fékkarokkal-váltókkal-nyereggel-fékekkel, egyrészt tanácsolom ha valaki veszettül hatékony gyönyörű hátsó lámpát akar, akkor TL-LD 610-et válasszon, másrészt felmerül egy kérdés:
Ha egy versenykerékpárral ilyen könnyedén lehet veszettül suhanni, mér' tévelyegtem eddig holmi trekking kerékpáron??!

2008. december 23., kedd

Nem az a...

Amikor megvettem az én drágaszágom, hazafele irrrgalmatlanul jól suhant, váltó beállítása után mókuskerék fele hajtva épp mértem az időt hogy a szokásos fél óra helyett gyorsabb leszek-e, hát a Battyányi tér környékén kezdett furán bizonytalan lenni a gép, a Margit-szigetem bár szedegettem ki a kiálló küllőket.
No mindegy, lényeg hogy másnap(?) két keróval haza, de csak a Margit hídig sikerült tolni, onnantól (a maradék kiálló küllők kerékpártáskába tétele után) nagyrészt vállon jött velem, nem kevés interakciót okozott a látvány. Másnap jöttszembe egy frissenfestett fekete versenyvázat vállon átvetve vivő srác, arért be kell látni hogy kerekek, kormány és egyéb szerelvények nélkül sokkal levésbé látványos előadás :)

No akkor végre:
Nem arra vagyok büszke hogy az Árpád hídtól Őrmezőig kerékpárral vittem egy komplett másikat, hanem hogy a Kelenföldi pu. aluljárójának végén a nem kis szerpentinen megállás és lábletétel nélkül sikerült fél kézzel, vállon a kerékpárral feltekerni.

Nem az a szép és laza ha átadnak egy kazal húszezrest, hanem az hogy mindezt egy mellékesen az asztalon heverő, tengerentúlról hozatott, 100% lenből készült remekbe szabott borítékban teszik.

Neszemégegypúp

Sirály, én lettem a sorszámosztó automaták rendszergazdája is, tegnap 22h-ig támogattam a fiókban nyüzsgő csapatot, ma, így a karácsony előtti utolsó bevásárló napon, tekintve hogy 18h-től jóbaráti házibulis előkarácsony van, itt bent várom hogy "valamikor 17 és 18h között" hívjanak.
Fasza...

2008. december 19., péntek

Kutyából nem lesz szalonna

No hát akkor ha már egyszer úgy gondoltam hogy "se kerékpáralkatrészt nem rendeltem negyvenesszeh-ért", gyorsan meg is hívtam egy kis csomagocskát szokás szerint Drezdából vagy hatvanötezer forintért.
...lesz szép kék külső elöl-hátul és piciny kék csengettyű! :)

Tegnap életemben másodszor fűztem kereket, ezúttal egy elsőt.

OK, ok, van már szép keskeny egyeneskormányos országútim, szépítgetésben is jól tartok, de csakazértse lesz fixi!

...ugye nem? :)

2008. december 15., hétfő

Dilemma: megvegyem vagy ne vegyem?

Régóta gondolkodok egy szép kecses, sallangmentes (futárjellegű) versenygépen, egyik kolegám olyan szép csodát küldött, amin nem tudok nem elgondolkodni...

Gyerek akarok lenni...

...hinni a végtelen jövőben és percenként másért lelkesedni.

("The Secret World of Bubbles Keith Michael Johnson BubbleArtist":)

2008. december 10., szerda

Amikor a vasalat önmagában nem elég

A rakparton két helyen keresztezi autóút a kerékpárutat, mindkét helyen a kerékpárosnak van elsőbbsége, a hajós utcánál még ki is van emelve pirossal a kerékpárút (mint az Alkotmány utcában).
Nemrégiben egy fehér furgon vágott elém, utolsó pillanatban fékezve annyira, hogy a jobbelső ajtőba csapódtam iszonyat döngéssel mikor a hirtelen fékezés miatt (ártatlan szemek on) muszáj volt megtámaszkodnom előre nyújtott lábbal hogy fejre ne boruljak (ártatlan szemek off). Akkor ledöbbentem, hogy egy vasalt Shelly's-nek még a talpa is miket nem bír, igaz azon is hogy amikor reflexből a furgonnak szóló macisajtra mutattam milyen könnyedén ismerte be hibáját a sofőr és hogy a tolóajtón mekkora nagy egy horpadás van (átmérője méter felett): úgy tűnik emberünk rutinos már az elsőbbség (ráadásul jobbkézszabály) meg nem adásában...
Tegnap egy, ma reggel egy másik autó miatt kellett igen szépet fékeznem úgy, hogy közben a vétkes autós nem is fékezett, a mai ráadásul a szemembe is nézett, naná hogy gigantikusat rúgtam bele.
Jelentem a lábam továbbra se fáj, a vétkes autó alakváltozása garantáltan tartós, de hogy hogy repedt szanaszét a bőr a cipő vasalásán azt nem tudom...

...hogy lehet, hogy sose a kis piros vagy kék Suzuki/Kispolszki/Trabant/skodákkal van a baj?

Tegnap este kivételesen nem fekete, hanem metálszürke volt az a BMW ami a Népfürdő utcán index nélkül szlalomozott vagy hatszor jobbra-balra, majd megállt a jobboldali egyenesen haladó sávban balra indexelve, majd mikor a kanyarodó sávnak piros, az általa elállt egyenesen haladó sávnak zöld volt, a szociálisan érzékeny lélek hogy föl ne tartsa a sort, a mögötte levő autóval együtt (!) szépen balra kanyarodott fel az Árpád-híd felé a mellette levő várakozó kanyarodó sor sávján és a szembe jövő autókon át.

Komolyan mondom karácsonyra vehetne valaki nekem egy sisakot és fejkamerát...

Ergya gép

Egész kezdem megszokni a tengersok hasonló konfigokat, no de vajon munkaállomásként mikor használok ilyet?

2008. december 5., péntek

Alizbar

Régebben jóval több koncertre jártam, sok volt az új, ismeretlen zene. Nagyobb merítésből több apróság marad amit érdemes megismerni, sose feledem a Gothica fesztivált (ott hallottam először az Astrodust-ot, és az Autumn-t), sajnálom hogy az idei elmaradt.

Egy régi Kedvestől kaptam Alizbar-t, rég volt ilyen kellemes meglepetés... ...talán a Dead Can Dance ragadott magával elsőre ilyen finoman és egyértelműen, no és a The Moon and the Nightspirit, köszönöm.

Ma este 8 órán át 24 koncert a Gödör klubban... :)

Bizakodva a jövőben, hisz minden egyre rendezettebb

Sirály, ebben a hónapban már pont számolgattam hogy se tandíj-részletet nem kell fizetni, se kerékpáralkatrészt nem rendeltem negyvenesszeh-ért, mi lenne ha hipp-hopp feltölteném a hitelkártyát hogy ne kamatozzon és elutalnám a rezsi elmaradásaimat. Három óra alatt száznegyvennégyezerrel lettem könnyedebb.
Mondjuk egy ideje húzódik már a Nagy Rendbetétel, de most már legalább lerendeztem az összes létező tartozást (közös költség, DigiKábel, ELMŰ az e havival együtt), kiderítettem hogy mennyi a havi közös költség (12) és hova kell utalni, be is állítottam rá egy automatikus havi utalást, ezen felül NetBankon keresztül (!!!) áttértem sárga csekkről átutalási megbízásra az ELMŰ-nél és a DigiKábel-nél, slusszpoénként kiderült hogy a 2008. október kilencedikén Retekbe elhajtott gyalázatos UPC-nél túlfizetésem van, így visszautalnak 6128 forintot! :)
...mondjuk a gyalázatosak meg nem kerestek volna, csak a zaklatásnak köszönhetem hogy megkérdezték hova utalják vissza...
Ó, ha még a Gázműveket is rávehetném hogy végre az én nevemre írjanak számlát és vigyék a pénzt maguktól a kis sárga galád fapusztítók küldözgetése helyett...
...azt már feladtam, hogy a szomszéddal ne keresztbe fizessük egymás villanyóráját, hiába jelentettem be ma is. Magyarisztán biza ez még mindig, bár a NetBankon keresztüli könnyed-gyors fizetésimód-változtatás miatt még mindig tart a döbbenetem.

Bízok a jövőben, ötödike van. Tegnap kaptam BurgerKing-es kedvezmény-jegyeket ma pedig egy halom ebédjegyet... :)

2008. november 3., hétfő

Ingyencsocsó

Kezdenek kissé összemosódni az események, de az biztos hogy a Lumpen-tétel durván sok igazolást nyert, legutóbb pl. a múlt szerdai Gödör-beli, majd szombati Moszkvicsban tartott Sonar koncerten. Újabb tétel-gyanús mondat: "Csocsózni jó!"
...persze mindezt magyarosan, tehát pl. a Gödörben az utolsó meccsen tizenegy-huszonnégyre kaptam ki annak ellenére, hogy az asztal alapesetben nyolc vagy kilenc golyót ad, de hát mit tesz isten, a nyitott asztal kapujába pont befér egy PestiEst.
A Moszkvicsban ugyan zárt az asztal, cserébe ugyan eleinte pénzért nem adott ki elég golyót, végül azonban kellő határozottság hatására kettesével-négyesével potyogtatta az ingyen-labdákat, pörgős kis tizes meccseket szült az alkalom.

Két tanács:
-ha lekesebb vagy mint józan, ne te üsd-húzd a pöcköt, mert másnap kell még a kezed kormányt tartani.
-ne játsz a Sonar gitárosával odacsöppent bajnok nélkül, mert a csocsót is úgy tudja kezelni mint a gitárt. Kell hogy legalább páronként hasonló szinten legyenek a játékosok, különben kevéssé kétesélyes a játék...

Juteszembe: a múlt előtti héten szintén a Moszkvicsban szintén sok régi ismerőssel csocsóztunk SzexLightKór koncert előtt/után.

Hörr!

Hú de rég vártam már bármit is annyira, mint hogy holnap reggel rakpart helyett nagykörtén hasítsak az autók között, útban a nevemre dedikált új Astrodust album felé!


Háöööööööörrrrr!!! Mooooooorrrrr!

2008. október 21., kedd

Imördzsenszi van, Professzor úr!

Még mindig döbbemnetesen sokan tekerünk az utakon, de most nem ezt akartam mondani.
Hazafele a szomszéd toronyház előtt volt oélyan villogás amilyet még nem láttam, öt bagyobb és három kisebb tűzoltóautó állt szétszórva-tömötten a sarkon, de még elfele menet is láttam hogy jönnek szembe. Állítólag kigyulladt a negyedik emelet, de semmit se lehetett látni.
Reggel MHB-nál hosszú tömött sorokban állt a fényképész/bérfirkász/videós, egy igazi honvédségi, terepzöld (érted, a Dunán) katonai hajó fele tolongtak. Szokás szerint híd északi oldalára fel, majd a szokott szigeti bejárós balosnál a járdáról az út közepére ugratok ahogy kell, majd elhagyva egy idősebb krumplfiorma egyedben kattant valami elrozsdált szerkezet, és az eddigi "egymás szemébe nézünk mert ő bambul és éppen én vagyok az egyetlen mozgó tárgy felé, én meg az utat és előttem levőket figyelem"-féle szemkontakt után egyszer csak az utolsó pillanatban rájött hogy nem is az út szélén kellene álldogálnia, hanem hirtelen produkált valami megindulásfélét az út közepe felé, majd egy rendőrösen tömörre sikerült mondattal felszólított: "öEjj!"
Gratuláltam neki...

2008. október 19., vasárnap

EK

Uramatyám hogy hagyhattan ki, egy ilyen koncertet nem lehet megbánni:
"Európa Kiadó: Mocskos idők"

"Európa Kiadó: Európa kiadó"

2008. október 17., péntek

Első, Dilemma

Múlt pénteken megérkezett egy halom kerékpáralkatrész az eBike-ról, mondjuk egy rég vágyott Abus Bordo-n, két Continental Contact Security külsőn, egy Hollowtech II középcsapágy-szerszámon, egy felnin, és egy elefántra való fényvisszaverő cuccon nem tudom mi került negyvenezer forintba...
Egyik unokatesóm kerékpárszervizben dolgozik, volt oly rendes hogy bevállalta a korábban vett XT hátsóagy és a most érkezett felni összefűzését, de volt méginkább oly rendes, hogy visszamondta: nem is fűzi meg, inkább csak hoz jó kis Sapim küllőket és állványt és a vállam fölött asszisztál... :)
Hát ez is megvolt, egy sör alatt megfűztem életem első kerekét (köszönöm!), és a fél miliméteren belülre centíroztam, utána a Mester végezte a finomhangolást.
Gyönyörű lett. Minden fém színü (felni, küllő, agy, gyorszár) és veszettül csillog.

Adott hát a dillema: az XTR láncom (most mértem meg ) épp elhagyta az egy százalék nyúlást, tehát cserélni kell. Adott egy gyönyörszép fűzött kerék, egy használt, de még 0.75%-ot se nyúlt XT lánc, egy egész jó XT fogaskoszorú, egy zsír új XT fogaskoszorú, két új LX lánctányér, egy vészesen használt felni és külső, két vadonat új külső és egy olajtól tocsogó gyönyörszép bontatlan XTR lánc. Tehát a lehetőségek:
-használt/nyúlt lánc el, helyére használt de bőven jó XT lánc fel. A régi felni, külső, lánctányér és fogaskoszorú kibír még párszáz kilométert (heti ~150-et tekerek).
-Lánccsere a régi XT-re és kerékcsere(külső, belső, felni, agy): Biztonságosabb, mint a szétfékezett, homorúra kopott felni, ugyanakkor pazarlás nem kihasználni a felni és a külső tartalékait. Viszont hogy néz már ki a régi lánc/fogaskoszorú/lánctányér?
-cserélni a kereket(külső, belső, felni, agy), feltenni az új-szépséges XTR láncot, az új XT fogaskoszorút és a két LX lánctányért: Virul a fejem, minden csillog, de kiapátoltam egy halom pénzt az ablakon.

Dilemma ez kérem, tessék szavazni!

2008. október 16., csütörtök

Vala valaha

Tegnap kérdezett valamit egy kollega a VPN rendszer bevezetéséről mert tudja hogy nem szokásom leveleket törölni, meg is leltük a 2004-es levelezésemben (atyaég, nyolc éve ugyanannál a cégnél terelem a biteket). Sok kacat összegyűlik ennyi idő alatt, holmi általam is gerjesztett razziázások miatt (mint tudjuk az egységsugarú user és rendszergazda minden sz@*t magára ránt, én meg csak pucolhatom utána a vírusokat) akasztják a hóhért, tehát ha már az ITSec bejelentései nyomán mások gépein nem ritkán tizengigákat gyalulok, picinyest rendet rakosgatok a saját gépeimen is. Most leltem ezeket a képeket az asztalomről, szintén 2004-ből:


Igen, az az én és csak az én asztalom. Játszottam na. Nem kérek pszichoanalízist dehogy vagyok kocka, no de hány gép is folyta körbe az asztalt ? :)

2008. október 15., szerda

Lumpen-tétel

"Olyan nincs,hogy elmegyek egy jó koncertre és nem futok össze egy régi jó ismerőssel."


...és olyan nincs, hogy ne alakulnának új ismerősök.
...csocsózni jó.
...a Gödörben mindíg van ismerős.

Kampec Dolores messzire vezet. Ha nem is a másik oldalra, de messzire lebeg...

Mintha összebeszélt volna

Egy 10 éve a cégnél levő törzstag-kollegina volt nálam VPN heggesztésre, megkérdeztem hány évesen sikerült összeszedni ezt a szép nagy (orvos szerint is hatalmas, már minimum négy kilós a csöppség) pocakot, mert hogy mostanság én is azon gondolkodok, hogy nekem majd hány évesen...
Válaszként egy szép hosszú monológot kaptam, megemlítve hogy karminc alatt férfi ne házasodjon, mert tapasztalat szerint nem lesz jó (hosszú) vége, hagyni kell hogy kiélje magát. Harmoncöt körül kezdenek vágyni a bizonságra, akkor kell találni egy huszonötöst.

Tudja fene, nem biztos hogy teljesen egyetértek, de valahogy szabadabbnak érzem magam...

2008. október 13., hétfő

Mirror

Legtöbbször csak élek bele a világba, pörget a hajtány, sűrü az élet. Felüdít, mikor sikerül olyat átélni, ami a másik oldalra vezet. Egyrészt előadások között találni olyat, pl. a Trafóban az újcirkuszos előadásokra szoktam nem véletlenül elmenni, olyan messzirevivő (messzelátó? réveteg?) látásmódba tudnak áthelyezni, amibe az evilági örömök, mint pl. egy nagyon is kellemes Kampec Dolores, Sonar, SzexLightKór vagy SajnosBatár nem.
...másrészt emberekben találni meg néha ezt a kaput, nem a koncertek közötti, hanem a nyugodtabb, merengőbb beszélgetésekben, vagy novelláikban.
Kaptam ma egy ______* blogpost-ot, valakitől akit nagyon szeretek mint embert, de mégse tudom elképzelni az életet vele. Lehet hogy megbánom. Őszinte voltam végig. Jó és emlékezetes volt nagyon is sokszor az Élet vele. Ritka egy átjáró van lelkében a másik oldalra. Kincsekkel van teli. Nemrég segítettem ruhát válogatni, mikor a potenciális utódomhoz randira ment. Drukkolok Neki. Remélem hogy a következő vizitúrán ottleszünk mindketten boldogal az eljövendő párunkkal.
Azt hiszem sokszor elefánt voltam tudtom nélkül a porcelánboltban...

A post része volt ez a klip, tükörként leginkább a szövegét adom:
I know it's hard to tell how mixed up you feel
Hoping what you need is behind every door
Each time you get hurt, I don't want you to change
Because everyone has hopes, you're human after all
The feeling sometimes, wishing you were someone else
Feeling as though you never belong
This feeling is not sadness, this feeling is not joy
I truly understand. Please, don't cry now

Please don't go, I want you to stay
I'm begging you please, please don't leave here
I don't want you to hate for all the hurt that you feel
The world is just illusion trying to change you

Tudom, nehéz elmondani hogy milyen felkavarodottul érzel
Remélve, hogy amire vágysz, minden ajtó mögött ott vár
Minden alkalommmmal mikor bántódásod esik, nem akarom hogy megváltozz
Mert mindenkinek vannak vágyai, hisz ember vagy
Az érzés néha, hogy valaki más szeretnél lenni
Úgy érzni, noha nem tartozol oda/hozzá
Ez az érzés nem szomorúság, ez az érzés nem öröm
Teljesen megértem. Kérlek ne sírj most

Kérlek ne menj, azt akarom hogy maradj
Könyörgök hozzád, ne hagy itt
Nem akarom hogy gyűlölj minden bátódásodért mit érzel
A világ csak téged megváltoztatni próbáló illúzió





* nem találok szavakat. Rég éreztem belül ilyet. Mellbevágott, nem számít hogy kívül nedves lett-e a szemem...

2008. október 9., csütörtök

Ezért éri meg rendszergazdának lenni :)

Nem mintha halandó felhasználók felhívhatnának, de a HelpDesk által el nem hárított esetek azért néha csak eljutnak hozzám is:
-Úristen! Tele lett a gépem fájlokkal! ...és homályosak is!!!!! Vírusos a gépem!!!!!!
-[rejtett és rendszerfájlok mutatásának kikapcsolása után] Megmutatnád kérlek, van még probléma?
-Huhh, köszönöm szépen, megijesztett ez a sokminden...

"Best practice" megfarkalása

Vajon mi a teendő, ha egy Nagybetűs Informatikai Biztonsági Alapszabály megszegése (míly meglepő) gondot okoz, de a gyártó/beszállító megtiltja a betartását?
...és akkor a gyárilag vírusos ATM-ről még nem is szóltam.

2008. október 8., szerda

Zenelvonás, terápia

Napok óta csak "emotional landscapes" szól a fejemben, dúdolgatom kerékpározás, tusolás közben, kezd sok(k) lenni.
Naná, zeneaddikt létemre egy hét oktatáson a munkavédelmi füles nélkül, ezen a héten is ma van rajtam először a füles, nosza rajta terápia! Mostantól loop-ban szól a "Björk: Jóga"


"All the accidents that happen
Follow the dot
Coincidence makes sense
Only with you
You dont have to speak
I feel
Emotional landscapes
They puzzle me
--then the riddle gets solved and you push me up to this :
.....state of emergency.....
.....how beautiful to be!.....
.....state of emergency.....
.....is where I want to be.....
All that no-one sees
You see
Whats inside of me
Every nerve that hurts you heal
Deep inside of me
You dont have to speak - I feel
Emotional landscapes
They puzzle me
Confuse
--then the riddle gets solved and you push me up to this :
.....state of emergency.....
.....how beautiful to be!.....
.....state of emergency.....
.....is where I want to be.....
.....state of emergency.....
.....state of emergency....."

2008. október 7., kedd

In memoriam bölcsességfogam

Múlt héten rendrakás közben leltem egy tükröt, bohókás ötlettől vezérelve szétnéztem a számban (hangsúlyozom, semmi panasz), találtam egy erősen hiányos bölcsességfogat. Persze amíg nem tudtam hogy van egy lyukas fogam (kiesett egy tömés), nem fájt semmi. Bezzeg utána ha épp eszembe jutott... :)
Hétfő reggel kilencre sikerült időpontot kapni, több mint két óra várakozás és egy panoráma röntgen után vártak vissza este kilencre.
Az hagyján, hogy azzal ijesztgettek hogy a fog már nem felépíthető és húzni kell, az rátett hogy sájszebész kell mert mélyen van gyökere, méginkább megrettentett hogy a mély gyökér miatt átlyukadhat az arcüreg amit majd be kell varrni, de a kaput az tette be, amikor részletezték, hogy a koponya melyik szöglete törhet le húzás közben.
Brrrahhhhhhhhh!

Vagy 15 percig játszott szabadfogású birkózást az orvos és ezt szó szerint kell érteni: hol ilyen fogóval, hol olyannal, néha a homlokomat támasztotta meg, néha másik kézzel a szemem nyomorgatta valamelyik támaszkodó ujjával, 7 perc környékén nyugtatgatott hogy "alakul a műtét", persze mindezt azzal a földöntúli réveteg-élvezkedő hangsúllyal, ami jobban rémitett mint az hogy mennyire ropog a többi fog és lapul-sanyarog-feszül az arcom/szám oldala a képtelenségig változatos szögben forgatott fogótól.

Majd síri csend.

Kinyitva szemem egy viszonylag egyben lévő fogfelszín (vagy a nyolcada hiányzott) és egy brutális-nagy szerte-dudorodó gyökérszerkezet pihegett előttem véres rátapadt szövetektől borítottan.

Kis hatásszünet, majd doki vattát a szájba (és mivel az áhított műtét és az élvezetes birkózás végetért) és engem már küldött is haza el.
Semmi törölgetés, semmi nyugtatás, egyszerűen mintha aktus után egy óvszert dobott volna el.

"Ezt húsz percig harapja, 3 napig semmi alkohol, tejtermék vagy dohányzás. Viszontlátás."
Mintha nem lennék megigézve a naponta változatos tejszínes gyümölcskrémlevesekről, mintha nem aznap kaptam volna négy liter cukormentes, karamellsötét-krémszínű, hordózamatú igazi finánc-nem-látta hatputtonyos aszút egyenest Tokajból. Mintha nem határoztam volna el, hogy egy ideig rágás helyett joghurtokkal csillapítom majd éhem...

Hajnali kettőig folyt a vér (utána valahogy sikerült álombaesni), attól tartotam hogy álmomban elvérzre. Reggel vérrőg-kockákat köptem, fájt minden csontom és izületem, és olyan erőtlen voltam a kádban pihegve, hogy azon tűnődtem (fújj, eretnek gondolat!) hogy ma kivételesen BKV-val megyek.

Most már jobb, de meglepő hogy milyen esetlen is tud lenni az ember.
Kollegáim (VIRÁGGYILKOSOK!) anekdotáztak nem keveset holmi bölcsességfog-műtétekről (egyik szerencsétlenek másfél óráig tartott, forgatással, mert vízszintesen nőtt).

Emberek! Olvassatok utána, ha egszer majd gyereketek fogszabályzással lesz gyönyörűbb, ne sajnáljátok a kihúzni javasolt zsenge, még egyben lévő bölcsességfogat.