"Miután apám meghalt és eltemettük, és anyám, a nővéreim meg én praktikus gyorsasággal elintéztünk mindent, egy nap kimentem bringázni. Ez tavasszal történt. Olyan békés volt a hosszú tél után újra az erdőben tekerni. Rendesen egész évben biciklizem. A munkahelyemre, majd onnan haza. Bringás vagyok. Talán főleg és elsősorban bringás. Nincs olyan útviszony, amely megállítana. Télen szöges gumit használok, van sisakom. Bicikliskesztűm. Külön erre a célra készült nadrágom és zsekim. Digitális sebességmérőm. Lámpáim. Évente négyezer kilométert bikciklizem. És habozás nélkül letöröm azoknk az autósoknak az ablaktörlőjét, akik nem tudnak viselkedni. Rácsapok kasztnira. Beverem az ablakukat. Rekedtre üvöltöm magam és nem ijedek meg, ha az autósok megállnak, és fel akarnak lökni. Lealázom őket, és kiállok a kerékpárosok jogaiért. És gyorsan jutok előre. Messze gyorsabban, mint az autók. A legeslegjobb a reggeli csaúcsforgalom, például odalent a Sogn úton, az Adamstuen-en át és tovább, le a Therese utcán és a Pilestredet-en. Autóáradat, és általában egyszerre több villamos is. A villmos a Therese utca közepén áll meg, és mivel rendszerint szemből is jönnek, az autóknak meg kell állniuk; de én felugratok a járdára, jobbra húzódom azok kedvéért, akik fel akarnak szállni a villamosra, majd négy-öt méterrel a villamost elhagyva újra le az úttestre, még jóval azelőtt, hogy az elindulna. A járdaszegély ott egy kicsivel magasabb a szokásosnál, ráadásul enyhén emelkedik, úgyhogy el tudok rugaszkodni és mindkét kerékkel egyszerre érek földet a villamossínek között. Pompás mutatvány, de nem teszek úgy, mintha ez olyan nagy szám lenne. Akinek van rá szeme, úgy is látja. Talán néhányan közülük ettől kapnak kedvet ahhoz, hogy beszerezzenek maguknak egy biciklit. Én beérem már ennek a gondolatával is; bearanyozza az egész napomat, mialatt olyan új kihívások felé tekerek, mint például a körforgalom Bisletnél, ahová szintén tartogatok egy technikai ínyencséget, melyet a hivatásos sofőrök nem kedvelnek, és amely a törvénytelent a törvényestől elválasztó keskeny mezsgyének talán nem is a helyes oldalán helyezkedik el. Csakhogy mint kerékpáros, örök békétlenségre van ítéltetve az ember; a társadalomból kirekesztve, a kialakult közlekedési kultúra peremén tengődünk, amely kultúra egyre inkább csupán a motorizációról, semmint az egészséges emberről szól. A kerékpárosokat leigázzák; némaságra kárhoztatott kissebbség vagyunk, életterünk egyre szűkül, ki vagyunk szolgáltatva azok kényélre-kedvére, akik nem törődnek velünk, nem használhatjuk saját nyelvünket, földbe döngölnek bennünket. De éberség, hiszen a jogtiprás oly égbekiáltóan nyilvánvaló, hogy senkit ne lepjen meg, ha a harag és az agresszió felüti a fejét a bringások között, és egy szép napon, amikor a bringátlanok már úgy elhíztak, hogy kínlódva is alig bírják ki- s bepaszírozni magukat az autóikba, minden létező eszközzel visszavágunk.
Bringás vagyok. És férj, és apa, és fiú, és munkavállaló. És háztulajdonos. És még tengernyi más.
Az ember annyi minden."
Erlend Loe: Doppler
Kerékpárról ugyan ennél nem sokkal több szó esik (azért fel-felbukan), de Erlend hihetetlenül eltalált sokmindent a maga könnyed kis stílusáben; aug. 20-án picinyest kezembe vettem a könyvet, majd leraktam mikor a végére értem... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése