Először...

Ma először mentem újra reggel a Margit-szigeten, nesze neked hídfelújítás, csakazértis, még ha először is életemben kerékpárral a margitszigeti aluljárón át. Jóideje először láttam mókust, először láttam őket így játékosan kergetőzni (láttam már valaha egyszerre kettőt a Margitszigeten?), veszettül aranyosak voltak, vajon mikor van náluk a párválasztás? Először volt nálam müzli hogy ki tudjak szórni nekik egy kis adagot (hoppá, táskába visszatárazni!). Tetszett ahogy 6-8 méterről mosolyogva néztem őket, majd a buszt hallva aggodalmas képpel nézve a buszsofőrre láttam hogy veszi a lapot és lassított hogy el ne üsse őket. :)
Bearanyozta a napom.
Jóideje először sikerült csak úgy, egy eredményes nap után korán lelépni és először volt hogy direkt egyedül mentem moziba (ha már van bérlet), egy sejthetően depisebb filmet (Vénasszonyok nyara) nézni az öregkorről, gondozásról (gondoltam én) és először volt hogy ilyen mértékben pozitívan csalódtam egy filmben: irrrrgalmatlanul pozitív felhangokkal volt tele. Először van hogy drukkolok egy bizonyos Kedves Volt Élettársnak hogy lazuljon el és érezze jól magát valakivel a matekolás helyett, bár ahogy mostanság látom rajta a változást, azt hiszem nem kell félteni.
Idejét nem tudom hogy mikor volt utoljára, de most jóideje először mosogattam el csak úgy, hogy picit szebb legyen minden (három adag szemetest vittem le és a szelektívhez is gyűlt jópár apróság).

Picit a filmre visszautalva: vajon lesz 65 éves koromban hogy egy nap ennyiszer tudom mondani hogy "de jó, először jó ideje hogy", "de jó, életemben először" és minden különösebb ok nélkül egyszerűen csak szokatlanul boldognak érzem magam?