2009. december 23., szerda

Van kiút?

A tegnapi kissé borús (tegnap még talán túl realistaának neveztem vonla, de egy tündér jobb kedvre derített) bejegyzés után némi poritivizmus: hiába hogy egyes témákban szinte csak rosszat hallani, azért mindig kiderül, hogy van remény.
Ezt a reményt hitem szerint a fiatal, vagy fiatalos lelkületű, lelkes emberek hozzák el, azaz nem is annyira a politikusoktól, felülről kell várni a tutit (bár ebben az Obama-gyerekben nagyon is bízok), hanem több teret kellene adni az egyesületeknek, aktivistáknak. Nem véletlen szeretem annyira a zsonglőr-közösséget, ha újrakezdhetném és nem a tech-vonalat választanám korábbi diplomával, több vállalkozással, akkor tuti hogy inkább csepürágónal állnék és pl. most januárban kimennék Geretékkel fél évre Indiába.
Hogy mikről is beszélek?

2009. december 22., kedd

Egy kis politika?

Manapság nem népszerű politizálni, leginkább az erősen polarizált, egymást támadó két nagy párt és úgy általában a hiteltelen, önző, öncélú, hazug politikusok miatt. Ugyanakkor érdemes észrevenni, hogy a politika elvileg mindenki dolga lenne, hogy a köz érdekében kifejtett vélemények érvényesülhessnek.
Akárhogy is, kerékpárosként egyszerűen nem bírom szó nélkül hagyni ezt a hihetetlen szegedi biciklis horrort.
A tágabb nagyvilágban leginkább a gazdasági kilátás és a klíma miatt aggódok, de lényegében ez mind-mind visszavezethető az emberiség gyarlóságára, pl. tiltakoznak a kiskörúti kerékpársáv ellen, pedig máshol nagyon is bevált hogy élhetővé teszik a belvárost.

2009. december 10., csütörtök

Kétker-étkem

Lassanként már a harmadik hónapja a Kétker-étkemtől rendelem az ebédet, mert tényleg kerékpárral hozzák ki és minden nap vega az egyik étek. Külön öröm Kedvenc Finnyás Kollegám kiborulása már a fogások neveitől is, érdemes elolvasni... :)
...de hogy a múltkori "lencsefőzelék túrókolbászkákkal" után (pedig gyerekkoromban meg nem ettem a lencsét) a mostani "lencsekrokett görögsalátával" mennyire finom volt és milyen jól esett, azt leginkább a másik kollegám tudná elmondani, aki csak a "hmmmmmmm-mmmm" hangokkal tarkított habzsolást látta a szeme sarlából, és mire meg akartam kínálni a hihetetlen finomságból, hát nem elfogyott?

Köszönöm, erről van szó

Igen, informatikus vagyok, igen, a bölcsészek számára bizonyára tulok, de miután egy régi barátnő diplomamunkáját segítettem megformázni mert igencsak hadilábon állt a word használatával és miután a multkori igen kellemes képeket is felvonultató kiállítás közben a képek erőltetett-borzalmas feliratának olvasása kifejezett mentális fájdalmat okozott, íme hát egy gyöngyszem, ami azt hiszem önmagában és teljesértékűen kifejezi hogy mit is gondolok a bolcsészek összetéveszthetetlen kifejezésmódjának öncélúságáról:
"Petőfi Sándor: Megy a juhász szamáron" vers-elemzése

Hasonlóan remekmód eltalált ábrázolás Frederico Fellini "Nyolc és fél"-jében Carini, a filmkritikus.

Szövegértelmezési feladat

Vajon ha 559 számítógépre kiküldöm azt az üzenetet, hogy:

...akkor miért zajlik le kilencszer az alábbi párbeszéd?
-Jónapot kivánok, itt Informatikus Tibor.
-Szia, Trempákné Grübel Hilda vagyok, és az előbb kaptam tőled egy üzenetet...
-Igen.
-Azt szeretném kérdezni, hogy mikor indítsam újra a számítógépet, este, vagy most?
-Ma.
-...akkor most újraindítom, az jó lesz?
-Igen, köszönöm, a "most" is ma van...

2009. december 2., szerda

Zsonglőr

Hogy miért is szereiem a zsonglőr-társaságot? Hát ezért.
Suhanok is, mert várnak passzolni! :)

Az ilyenek aranyozzák be a napot

A Régi IT igazgatónk (Némethy Dániel, megérdemli hogy névvel dicsérjem) Jó Ember, Dicső Ember. Tanultam tőle shell-script-beli apróságokat, láttam router-t konfigurálni, tűzfalat heggeszteni, volt koncepciója és jövőképe és emberileg is felnézek rá: mintegy mellesleg teológus, és becsülöm amit ebbéli minőségében tesz, megtisztelve érzem magam hogy néha engem is meghív.
Időközben egy ideig más igazgatónk volt, erőteljesen más, mondjuk úgy reagáló szervezői mentalitással. A mostani főnököm természetesen tökéletes, szép és okos. Egyébként operátorként kezdte, SQL rendszergazdaként folyatatta, ergo ért az informatikához, érti az IT-sok problémáját, de egyre inkább érezni a Drága Anyacég Áldásos Óvó Gondoskodását, azaz tonna riportot kérnek, Tökéletes Szoftverek használatára "kérnek" (na ez megérne bőven mégegy post-ot) és távolról okosakat mondnak.

A változás leginkább abban érhető tetten, hogy míg Dániel olyan embereket gyűjtött maga köré, aki nem mondta azt hogy "ez nem rám tartozik" és a feladatokat nem kellett kiosztani, de ha mégis, egynél többször nem kellett elmondani, mostanság már más a felfogás: konkrétan az egyik projektvezető helyett vezettem az egyik ATM-ekkel kapcsolatos projektet, koordináltam, intéztem, telepítettem, megoldottam, (a projektvezető kivételével) köszönet helyett viszont a "hogy képzeled hogy belenyúlsz" jutott. Érdekes, hogy az "OK, akkor mától a te dolgod" válaszom után hirtelen a "nem úgy gondoltam" válasz érkezett, midenesetre elvették az egyik jogosultságomat, (és bár minden egyebet én telepítek rájuk) egye fene az ATM-ekre már nem én telepítem a reklámképernyőket.
...csak tudnám hogy a sorszámosztók/videórögzítők miért maradtak rajtam?

No minegy, lényeg hogy a változás szele szép lassan elfújja a becsületes munkát, odafigyelést, törődést és megelőzést, az osztrákok "ha nincs hibajegy, nem is dolgozol tehát nincs rád szükség" hozzáállása pedig a "hibajegy nélkül nincs is probléma" (szerintem veszélyes) mentalitáshoz vezet...

Valami lehet a levegőben, mert eszement mértékben ment el az esze sokmindenkinek, de míg régi mentalitással ez zavart és küzdöttem ellene, a Dicső Új Rendnek köszönhetően utóbbi időben inkább csak mulattat a sok inkompetens zombi, ezen felül viszont vannak azért még jófej cselekedetek, pl. a sorszámosztókon történt reklámvideó-csere után a mai egyik hibajegy:
sziasztok

minden jel szerint szerver szobában Einstein üvölt.
Megnézitek?

Köszi

...vajon közben kerékpáron teker nyelvet nyújtva?

Vándor Vokál csu-hajj, hííííííííííííííííí-jah!

Egyik reggel az egész IT-t két A4-es lap fogadta az asztalokon, aláírtuk, hogy igenis tudjuk hogy persze, levegőt venni is tilos. Azt mondjuk nem értem hogy saját notebook-hoz saját 3G kártyát csatlakoztatni, a céges hálótól mérföldekre távol, de az épületen belül miért tilos, mindenesetre törődtek a Gondos Elmék ezzel is: ezt is megtiltották.
Tizenhárom éves hitvallás dőlt meg: mióta bitjuhászként élek, először adtam merevlemezért pénzt: lett egy jó kis 1 terrás WD merevlemezem, SATA/PATA külső házzal, a (reklám helye) Magyar Kerékpáros Klub tagsági kártyám miatt 5% kedvezménnyel. Lépj be te is a szakszervezetbe!
Nem is maradt egy szál film/zene a munkaállomásaimon és az általam kezelt szervereken (hát persze hogy soha nem fröccsent oda soha semmi munkaállomásomról túlcsordult zene). Mondjuk azt még nem tudom, hova teszem majd a felhasználóktól "letörölt" cuccokat...

Lényeg hogy most már csak fényes korongokról hallgatok zenét, a mai bolondokházában hihhetetlenül jól tud esni, de vajon normálos "metálos" az, aki teljes odaadással, átszellemülten bolgár népzenét (Vándor Vokál: Feljött a Hold) hallgat?

2009. december 1., kedd

Nyilas Misi pakkot vár

...és ismételten sikerült rendelni egy halom kerékpár-alkatrészt, konkrétan pedált, felniszalagot, egy szerszámot a fogaskoszorú levételéhez és kék nyerget a kék versenykerékpárhoz, a trekkinghez pedig a jól bevált tartalék-külsőt, a szétnyúlt lénc helyére egy másik tél(sósvíz)álló láncot (és ebből egy tartalékot, no meg pár apróságot, mint pl. hosszú távon olcsóbb: cserélhető betétes, fém fékpofákat és a szerintem leghasználhatóbb gumileszedőt), és hipp-hopp máris elsuhant ötvennyócessze' jó magyar forint (a másnak rendelt tételekkel együtt 70k).
Elhatároztam, hogy ezen túl feljegyzem a szereléseket/defekteket/alkatrész-költséget, kiváncsi vagyok egy év alatt tulajdonképpen mennyit is költök kerékpárra.
Azzal nyugtatom magam, hogy a tételek nagy része hosszú távra szól, pl, egy külső nagyságrendileg másfél évig húzza, a lánc vagy háromnegyedig, és különben is nem mindent használok el azonnal: vagy egy fél kerékpár van a fiókomban tartalék-alkatrészként. Juteszembe, tegnap nyugdíjaztam a vagy két éves ergonomikus-kémyelmes, de rongyászakadt nyergemet és hogy, hogy-nem, volt a fiókban egy pont ugyanolyan tartalékba.

2009. november 16., hétfő

"...lehet hogy ügyvédként praktizál valahol"

Azt már megszoktam, hogy felhasználótól _soka_ nem kérek kijelentkezést vagy újraindítást: ha akarok valamit, (jó esetben egy telefon után) inkább kirúgom alóla a rendszert, akkor biztos nincs félreértés. Kollegám kicsit idealistább, tőle rendszeresen hallom, miközben valamelyik távoli gépet heggeszti: "Há' hova lett? B@szki, ez kikapcsolta újraindítás helyett!" ...és akkor még nem is beszéltem a csodagyors-újraindításról:
-...újraindítanád?
-Persze... ....kész.
-??
-Igen, újraindult.
-Én biza azt látzom a naplófájlokból hogy utoljára másfél hónapja volt újraindítva a rendszer, [nagylevegő...] akkor kérlek kattints a start menüre, majd a "Kikapcsolás"-ra, majd a feljövő menüben válaszd az újraindítást...

Nos, akkor a klasszikushoz hasonló múlt heti és a mai gyöngyszem:

-A rendszerpartíciódon már csak 3MB van szabadon, ezért nem frissül a vírusvédelem és az op.rendszer, kérlek helyezd át a dokumentumaidat a "D:" meghajtóra.
-És meg fogom találni a doksiaimat???

-Minden nyitott dokumentumod el van mentve? Újraindítom a számítógéped.
-És az engem akadályoz a munkámban valahogy?

2009. november 13., péntek

Konzisztencia

Nemrégiben múzeumba vetődtem, informatikus lévén természetesen Interneten vettem jegyet. Szokásos szerkeszthetetlen formátumok (.jpg, .pdf) helyett azonban .html formátumban érkezett a két jegy, persze hogy nem bírtam ki hogy át ne szerkesszem (átírtam az árat, a jegyek számát és két jegyből egy jegyet szerkesztettem). Kollegámmal előre vicceskedtünk, hogy elfogadják-e majd a nem létező formátumú jegyet, illetve hogy sírva fogunk röhogni, ha az Interneten vásárolt, bankkártyával kifizetett, vonalkódot tartalmazó "high-tech" jegyet vonalkód-olvasás helyett simán csak manuálisan kettétépik, oszt' "Mehet!".
Nem tépték ketté.
Tollal áthúzták a vonalkódot, majd bementünk vele...

Sündőrség

Vajon ha egy képviselővel kapcsolatos rendőri hiba index címoldalra került, lesz belőle nyilvános bocsánatkérés? A lényeg:
A rendőrök által keresett férfi ugyanis a Petőfi Sándor utca 77. szám alatt lakik, míg az ő lakcíme a 7-es. Az okmányiroda azonban a férfinak kiadott lakcímkártyáját elírta, így azon nem a 77-es, hanem a 7-es házszám szerepelt. Balázs Zoltán péntek reggel töröltette a férfit a tulajdonában lévő lakás lakcímnyilvántartásából.

Azt mondta: felháborítónak tartja a rendőrség fellépését, mert amikor megjelentek nála a rendőrök, megrémítve unokáit és gyermekeit, nem közölték, hogy mit vagy kit keresnek, igazolványt sem voltak hajlandók mutatni. Közlése szerint a rendőrök és közte kisebb dulakodás is kialakult emiatt.


Valamelyik reggel én is megtapasztaltam a rendőrség kultúráltságának dicső szintjét:
...
reggel az MHB-nál nagy drága szürke autó parkolt remek megoldással egyszerre a járdára, gyalogátkelőhelyre és a kerékpárútra, a kiszálló két vigyorgó drága öltönyös uriember rendőrnek vallotta magát (nyakában egyébként valóban rendőrségi belépő volt), és szerintük ők ezt "megtekhetik" és "foglalkozzak inkább a saját dolgommal"
.

...de a téma egy másik vetületével kapcsolatosan is muszáj vot egy komment:
Korábban felnéztem valamennyire a rendőrökre, tiszteltem a hivatást. Most gyűlölöm és lenézem a rendőrséget és a politikusokat.
Azt az országot, ahol az állampolgárok bántalmazása karhatalom által, akár törvénytelenül is, büntetlenül megtörténhet, diktatúrának/rendőrállamnak nevezik. Az ellenük küzdőket szabadságharcosoknak.
Felfogták a Rend Éber Őrei és a Tisztelt Politikusok, hogy a korábban "köztörvényes szélsőjobb"-ból "mártírokat és szabadságkarcosokat" faragtak?
Nem véletlenül mondják erre az országra hogy Abszurdisztán, Mutyisztán, Magyarisztán...
Szégyen.
Félreértés ne essék, egyik pártban se hiszek, de nem vagyok szélsőséges se. Csak szeretném, ha a békében, méltósággal lehetne élni, az adócsalás/mutyizás/munkakerülés szégyen lenne, a munkát és igaz életet pedig megtisztelés övezné...

2009. október 1., csütörtök

Husselment...

...száznyolcvanessze', de legalább megvan a boldog tudat, hogy előbb-utóbb a padkoptatástól megokosodom. Lau ebben a félévben tért át kiérdemelten költségtérítésesről állami finanszírozott képzésre, de én hiába is tepernék, a BCE gazd.infó szakán nincs államilag finanszírozott távoktatás, hát így jártam.
Tegnap spóroltam vagy húszezret (na jó, lehet hogy ez egy picit csúsztatás): pár napja a jobb váltókar akasztószerkezete megadta megát, a váltókar elengedése után mindíg visszatért a legmagasabb fokozatba. Ha ez a tandíj-dolog nem üt be, fogadalmam szerint ezt a tételt is XT-re cseréltem volna, így csak az eltört (visszatérítő?) racsni-rugót alkottam újra egy toll spirálrúgójából. Bár egy alkatrészt sikerült eltörni, a végeredmény jobb lett, mint újkorában volt. A finommechanikai szerelésben a batárnagy fogókon túl kulcsszerep hárult egy sörnyitóra, szerelés közben sűrün eszembe jutott az apám által is helyeselt tétel:
-Mi a különbség a technikus és a barbár között?
-A technikus jó esetben tudja hogy mit csinál...

2009. szeptember 24., csütörtök

Sylvain

Ha létezik Buddha/Jahve/Khrisna/Allah/Isten, hálásan köszönöm Neki, hogy létezik Zsonglőrködés, Tabán, "neohippi" haverok és Erasmus. Már múlt héten is ismételten azon csodálkoztam hogy mennyire pozitívan csalódik az ember amikor a "már úgyis haldoklik"/"kevesen vagyunk"/"minek menjek?" után végül is sikerül kiérni, mennyire ledöbbentően Élet és jó dolog ott lenni mennyi jó emberrel Mindenszerdán a Tabánban, de hogy most a fél évig itt levő francia Sylvain-nel mennyit és mennyire kellemesen dumáltunk és életemben emlékeim szerint először tüzespasszoltunk ketten hat buzogánnyal "piramis"-t (54 ütem 18 passz-szal egy kör), hát [ide hiretelen sok mindenféle magasan fokozott pozitív jelzőt]....

2009. szeptember 17., csütörtök

...cifra járásáról

Hétvégén körbetekertük a Balatont, két unokatestvéremmel és legjobb barátommal, akkor tűnt fel hogy mennyire hozzá lehet szokni a butapesti közlekedési morálhoz: szerintük néhány autó túl közel ment el és tapló módon beszólogattak, számomra viszont nem történt semmi szokatlan, csak szép kényelmes tempóban (IMHO néha túlságosan is kényelmesben) bandukoltunk tovább.
Reggel viszont igenis feltűnt az az elkanászodott ökör, aki a barombapuffadt fekete terepjárójával majdnem föllökött, azaz a szokásos/kényelmez tízcentis zónán belülre jött. El is felejtettem már rég, azt viszont első blikkre nem értetem hogy a piros hetes busz a Tétényi út legelején miért tolat velem szembe, hát megvolt az oka: Y-elágazás, kétszer két sáv. Két sáv megy egyenesen, két sáv jobbra. Emberünknek sikerült a legjobboldalibb sávból úgy balra kanyarodnia a korábban is látott idegbeteg (juteszembe, engem is a buszsávban vegzált, ahol semmi keresnivalója) tempóban, hogy a busz elé kanyarodás után, mikoris rájött hogy ara továbbmenni nem igazán lehet (bár így visszagondolva tuti átment volna a padkán/füvön/járdán), a busz elvasalta. Persze úgy, hogy az eset után mindkét sáv autóval járhatatlan maradt...
...vajon számít is valamit az illetőnek hogy hány embernek okozott ijedtséget/kellemetlenséget a buszon, hány ember nem tudott miatta a lezárt úton közlekedni, mennyi kárt okozott a saját autójában (a buszban esett kárt legalább megfizeti a biztosítója). és hogy mennyivel lesz magasabb a kötelező felelősségbiztosítása? Csak remélem hogy a válasza nem az lenne hogy "Na és? Megtehetem..."

A Kert

Valamikor '96 környékén akadtam az "A Kert" zenekarra, igen kellemes, lebegős, szabad, dallamos és elborult számaik vannak. Sajnos csak most tudtam meg hogy 2004-ben is volt egy "Nagy Visszatérés" jellegű koncertjük Bob Zoltánnal, biztos nem hagytam volna ki. Ezúton is köszönöm a gitárosnak, Horváth Attilának hogy hozzájárult a feltöltéshez:
A Kert: Out of Eden
A Kert: La Voce Della Luna

2009. szeptember 7., hétfő

Először...

Ma először mentem újra reggel a Margit-szigeten, nesze neked hídfelújítás, csakazértis, még ha először is életemben kerékpárral a margitszigeti aluljárón át. Jóideje először láttam mókust, először láttam őket így játékosan kergetőzni (láttam már valaha egyszerre kettőt a Margitszigeten?), veszettül aranyosak voltak, vajon mikor van náluk a párválasztás? Először volt nálam müzli hogy ki tudjak szórni nekik egy kis adagot (hoppá, táskába visszatárazni!). Tetszett ahogy 6-8 méterről mosolyogva néztem őket, majd a buszt hallva aggodalmas képpel nézve a buszsofőrre láttam hogy veszi a lapot és lassított hogy el ne üsse őket. :)
Bearanyozta a napom.
Jóideje először sikerült csak úgy, egy eredményes nap után korán lelépni és először volt hogy direkt egyedül mentem moziba (ha már van bérlet), egy sejthetően depisebb filmet (Vénasszonyok nyara) nézni az öregkorről, gondozásról (gondoltam én) és először volt hogy ilyen mértékben pozitívan csalódtam egy filmben: irrrrgalmatlanul pozitív felhangokkal volt tele. Először van hogy drukkolok egy bizonyos Kedves Volt Élettársnak hogy lazuljon el és érezze jól magát valakivel a matekolás helyett, bár ahogy mostanság látom rajta a változást, azt hiszem nem kell félteni.
Idejét nem tudom hogy mikor volt utoljára, de most jóideje először mosogattam el csak úgy, hogy picit szebb legyen minden (három adag szemetest vittem le és a szelektívhez is gyűlt jópár apróság).

Picit a filmre visszautalva: vajon lesz 65 éves koromban hogy egy nap ennyiszer tudom mondani hogy "de jó, először jó ideje hogy", "de jó, életemben először" és minden különösebb ok nélkül egyszerűen csak szokatlanul boldognak érzem magam?

2009. június 9., kedd

Hopp, mit ástam

Kivételesen nem megformáztam a kedves kollega álatl behelyezett vírusos PenDrive-ot, hanem jó szokásom szerint (a már beírt format parancs törlése után) MP3-at kerestem rajta és rántottam át magamhoz egy másik telephelyről.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy dupla válogatásalbumnyi Elvis Presley-t hallgatok és szimplán lenyűgöz...

...ehhe, szub-alternetív hörgős metál, mi? :)

2009. május 26., kedd

Zene új alapokon

Utoljára talán Dead Can Dance lemeznek örültem ennyire, vagy 10 percig csak bontogattam rétegről rétegre a csomagot a flatline skyline CD-ig (az egyik réteg valami júesszé' házikacat csomagküldő katalógosból van, porszívóktól kezdve vizes gőzborotván át minden hűűűde-kispolgári egy flash), lapozgattam a borítót és a lemezt...

Kellemesen borult zene kellemesen sötét szövegekkel:
flatline skyline: no dial-tone

you don't want conversation
you're just using my voice for harmony
counter-pointed your fingers in all directions
mine- pointed back at me
you play for prizes
dumb door-prizes
pray them all away

you don't want honesty
you're just using my views to shade the scene
you don't want to talk to me you just want our words to sing
i am blind- no color, no contrast, no contact-
nothing for me to find
but dear, i am deaf to your tones
so come kiss my ears, talk my fears away
on the telephone

you don't want conversation
you're just using my voice for harmony
it never relents
the disonance
no connection, no comments
i play no melody, i sigh no secrets
i fear no evil, i feel no fear
all of us here, using all of us here
for harmony, my dear

alive, but alone
no dial-tone
so come talk me blank
on the telephone

...ésmég az új lemezről:
Fox Fight
Ex-Marx

Legutóbb egy kisebb fesztivál alkalmával vettem 2 CD-t, többek között ennek kapcsán, no meg a fesztivál miatt volt egy szép hosszú és részletes vitánk(?)/beszélgetésünk úgy az egész Sonar zenekarral. Ők zenélnek is, torrenteznek is, ráadásul ingyen lehet letölteni az albumaikat. Valahol ott lyukadtunk ki, hogy a kiadókra a régi minőségnem már nincs szükség, a "jogvédőkre" még levéssé, viszont hasznos a last.fm, a The Pirate Bay és az Amazon azon szolgáltatása, hogy az adott zenéhez hasonló albumokat/zenészeket ajánlanak. Egy széééép nagy adatbázisben ezeket a linkeket össze kellene gyűnteni, valami silány minőségben meghallgathatóvá tenni a zenéket minél kevesebb csonkítással, majd ez alapján ha valaki talál valamit, akkor egyzészt digitálisan le lehessen tölteni jó minőségben, másrészt kívánságra emberi beavatkozás nélkül le lehessen gyártani a lemezt borítóstul (zéró készletezés) és postán megkapni. Aki úgy dönt hogy a zenéjében annyi munka van hogy ingyen nem adja, azt ne adja ingyen, de így, járulékos költségek (marketing, jogvédők és kiadók eltartása) nélkül már megfizethető áron (max. 2500HUF, de inkább 1000) lehessen megvenni a világ bármely pontjáról.
Juteszembe, megvenni: ha valai tudja, hol lehet eredetiben megvenni a Dead Can Dance ritkaságokat, az irrrgalmatlanul kis példányszámban megjelent albumokat, kérem szóljon: eredetiben megvan az összes stúdióalbum, de torrenten egy teljesen más stílust (doom metal) keresve leltem egy 12Gigás válogatást, mi 67%-nál nem jut tovább, de eddig is olyan gyönyörű DCD ritkaságok vannak benne, hogy belezöldülök ha nem szerzem meg...

2009. május 15., péntek

Balkán?

Tegnap a Margitszigeten az úttest közepén kóválygott három nem túl szép, de legalább testes nőnemű lény, valami határozatlan tétovát kurjantottak miután elhaladtam mellettük. Kisívben vissza, majd ékes angolossággal közölték hogy ők bizony diszkót keresnek a Margitsziget kellős közepén. Mikor mondtam hogy egyetlen diszkó jellegű hely nagyjából velünk egyvonalban, a sziget közepén, ámde annak keleti oldalán van, megkérdezték hogy meg fogják-e őket ölni a sötét mezőn átvágva. ("You're too big, fat and ugly for being raped" - gondoltam.) Arra hogy ez itt bizony Európa közepe, nem pedig a Balkán, visszakérdeztek hogy mi az a Balkán?
Végülis egy cetlit kapott elő egyikük és kiderült hogy a Holdudvart keresik, megmutattam merre van.
Hát valahogy ez az "Európa közepe, nem pedig a Balkán" jutott eszembe ezt a hírt olvasva...

2009. május 14., csütörtök

Az első igazi buzogány-felhő

Az hogy van hogy már megin' szerdánként van rossz idő és eső meg hideg?
...és az hogy van hogy akárhányszor csakazér' is megnézem hogy mennyire üres a hely, mindíg van ott valaki? :)
Tegnap meglepetésként jöttek nem kevesen újra a Régi Nagyok, de a Feltörekvő Ifjú Titánok is tudnak már valamit, öröm volt látni a hétbuzogány-passzukat. Persze hogy beszálltam, mikor hetek óta csak a szűkölés maradt belül a buzogányok után, mondjuk törött hüvelykujal nem bírtam 10 percnél tovább, de ennyi hét után ez is földöntúli megváltás. Újra tudok passzolni!
...jövő héten zsonglőr-renesszánsz? :)

Internet-szolgálat

valahol jó dolog ha az ember Internet előtt ül egész nep és méginkább jó ha a legkevésbe korlátozottak szűk klublán túli jogosultságokkal is bír, no de amikor először Lau-nak nézeb Gmail-t, majd velem szemben ülő kollegámnak engedtem át a terepet, majd megint Lau, majd egy kollegának hagytam hogy letöltse nálam az egyik bankkártya-társaság szimulátorát, majd a főnökömnek fizettem Interneten, na ilyenkor elgondolkodok hogy jó-e ez nekem? Mér' kell mindig mindenhonnan kilógni?
...persze hogy kell, különben honnan táplálnám mindig jó zenékkel a fülem? :)

Betokozódva?

Ha már én vagyok az, aki kéjes örömmel szabja szűkebbre a tűzfa-szabályokat (ehhe, UDP forgalom nélkül P2P-zzenek ha tudnak) és tiltja le hirtelen felindulásból a PanDrive használatot vagy kétezer user gépén (hogy mennyi vírust kell a kretének miatt irtani a helyett hogy az értelmes feladatokkal foglalkozhatnék, az hihetetlen), hülyén nézett ki hogy rommá hack-elem a rendszert hogy pl. torrent és skype használata miatt kikapcsolt tűzfal mellett is azt higgye az összes ellenőrző mechanizmus hogy minden rózsaszín és simán besuhanjak a CÉG-hez VPN-nel...
...sikerült hát végül saját tulajdonú notebook-ot venni, a céges most már patyolattiszta, cserébe betelt a magángép 120 Gigás lemeze frissen letorrentezett zenével és filmekkel, gondoltam a gyárban csak jó lesz a munkavédelmi Sennheiser HD-555 fülhallgatón (Köszönöm, Csicsi!) korpát és ocsút válogatni.

Lesújt picit az eredmény: miért van hogy a frisebb zenekarok és a régebbről ismert zenekarok új albumai lagymatag zajnak tűnnek csupán, cserébe hasad a szív és gyönyör fakad a múlt ezredév 1995 körüli számait hallgatva?

My Dying Bride: "Like Gods of the Sun - For my fallen Angel"


Celestial Season "Solar Lovers : The Scent of Eve"


Celestial Season "Solar Lovers : Decamerone"

Jóllakottság-érzés

OK,ok, nemrég ismét sikerült 78.9-et mutatnia a mérlegnek, ideje hogy újra célba vegyem a 72 kilót, csak tudnám hogy sikerült elérni...
Igyekszem egésségesen táplálkozni de ne túl sokat enni. Ha éses az ember, egyen. Ha már nem éhes, ne egyen, bármilyen finom is a falat.
...ha tudom hogy eleget ettem, akkor vajon a várakozás közben adagolt három kiwi, vagy a végre megérkezett sushival betermelt relative hatalmas adag wasabi miatt érzem úgy hogy kilyukad a gyomrom??

2009. március 28., szombat

Hűdemennyi

Ha az ablakon kinézve egyszerre kilenc kerékpárt látok éppen valahova zúzni, akkor tavasz van?
Reggel a Margit-szigeten egy mókus nyugodtan hagyta magát fényképezni, az se zavarta túlzottan hogy a fénnyképező nő és közötte gurultam tova vagy két méterre tőle.
...de ahogy nézett, de ééééédi :)

2009. március 26., csütörtök

Sztereotípiák

Három srác sétál a Körúton:
-Úgy szívnék egy spanglit!
-Jólesne egy pina...
-Inkább igyunk mégegy sört...

A sör nyert, Kertész utca (és végezetével egy balfordulat után folytatva)után megállapodtunk hogy egy év alatt végigisszuk a Nagykörtét... :)

What a wonderful word

Hogy zért-e, mert kivételesen sikerült reggel időben felkelni, vagy azért, mert reggel miközben magvas barnakenyeret vettem, egy életemben valaha is látott legflegmább anyuka háttal a kölyöknek az mondta hogy "na most rendezkedj, törj-zúzz mint otthon!", majd a gyerek lepusztított egy polcot, mire anyuka továbbra is legnagyobb lelki nyugalommal csak "...és most tedd is vissza"-t reagált, vagy mert reggel békésen-nyugodtan sikerült szedvicseket készíteni magamnak, Nagyanyámnak és Nagyapámnak, vagy mert együtt is reggeliztünk, vagy mert még nyitás előtt értem egy mobil-boltba, vagy mert zsonglőr-szerda van, vagy mert régóta várt vágyamként sikerült egy utcát (Kertész utca) kellemesen végigbeszélgetve végiginni minden kocsmában/étteremben egy pohár sört fogyasztva Zeddel és Romival, vagy mert rátaláltam egy vega, kellemesen tespedve ücsörgős "Humusz-bár"-ra és remeket ettem, vagy mert sikerült ritka egy eredményes munkanapot zárni végig új, hörgős metált hallgatva, vagy mertt reggel Kedves puha-meleg mellett ébredtem, vagy mert ritka egy szép napom volt, mindenesetre mindenkinek küldöm a "Black-Out"-tól a "Miért vagyok ma jól" című számaot:

Rám száll a hajnal
Ma egy egész más nap vár
Túl tiszta aggyal
Mégis valami bennem jár

Meleg tenger víz
És a mélység
Hív, de ez más
Nincs halálvágy

Hegyek ormán száll, ez a vég
Vagy csak nem értettem még

Valami ösztön mászott rám
Valami hív
Valaki engem választott és istenít!

Miért vagyok ma jól?
Hisz vérem ma csak tisztán vér
Miért esik ma jól?
Ha ő is a szemembe néz

Miért vagyok ma jól?
Hisz vérem ma tisztán ég
Miért esik ma jól?
Ha rámtör a fény

Félek, ha vége
Minden másként lesz, mint rég
Más lesz a fénye
Ha a nap az égre lép
De még zöld a tó
És a sivatag
Meg a sarkkörön a hó
Tudom mennyit ér
Meg a fény
Hidd el bennem él a jó

Valami börtön nyílt meg
Nézd, valami hív
Valaki engem választott és istenít!

Miért vagyok...

Tudom, hogy hisz bennem
S hogy milyen mély ami vár
És ha tőlem kér
Vagy velem jön,
Vagy velem száll

...és tojok rá hogy letört/fosztlott a kulcstartómról az RSA SecurID-m, hogy ma két fő-fő Exchange szervert fagyasztottam se-kép-se-hang-ra, hogy cudar egy veszett hideg szél fagyasztotta telijéggé az összes pocsolyát: ÉLNI JÓ! :)

2009. február 27., péntek

Élni való pillanatok

Kedden azon tűnődtem a reggel munkába jövet, ohgy ilyen gyönyörű, szélmentes, párnaméretű pelyhekkel tarkított, vastagon csendes-puha, jégmentes roppanó-havas meseszép egy időjárást vajon hol rejtegettek karácsonykor, erre ma kesztyű, sapka és leginkább kabát nélkül sétáltam ebédelni a hómentes ragyogó napsütésben.
Nemérteménezt ki dobál a hányoldalú kockával...

Királylány és csodarépa

Ehhe, találtunk egy processzt, ami memóriába ragadt, mint az a bizonyos répa a mesében: bárkit odaküldtünk hogy húzza már ki (pskill, drwtsn32), simán hozzáragadt kitakaríthatatlanul a memóriában, több példányban is :)

2009. február 23., hétfő

...és megváltom a világot

Elhatároztam hogy minél hamarabb lelépek minden nap a gyárból, hogy jó sokat olvassak, legyek csak úgy otthon (mert az általában meglátszik a lakás kitakarosodásán) és hogy minél többet találkozzak/beszélgessek emberekkel, járjak moziba/szinházba.
...erre most épp ilyenek sorokat káromkodok tucatjával:
for /f %%i in (Branches2Upgrade.txt) do start cmd /c for /f %%j in (Wks_%%i_2Upgrade.txt) do UpgradeX.cmd %%j %1

Sirály...

2009. február 20., péntek

In memoriam warez-szerver

Az alábbi levelezés szolgáljon emlékül a párszáz gigás belső warez-szerver emlékére:
-----Original Message-----
From: [vírusvédelmi kollegám]
Sent: Friday, February 20, 2009 7:57 AM
To: [én]; [Sanyi]
Subject: RE: SAVCE_VirusAlert
Kedves Sanyi,

Tanult kollegám nagyon finoman fogalmazott, mert Ő egy ilyen hamvas lélek. Hogy biztosan megértsd: ha ebből balhé lesz és bedől a warez, akkor a fél informatika fog nálad jelentkezni fejenként egy baromi nagy sallerral. [Főnökönket] megrépázza az [ITSec], ő viszont nem nálad fog jelentkezni, hanem a rikvestnél, és úgy kicsapat téged innen, mint Caramelt (mint a taknyot). Ez már a második ilyen balhéd volt; részemről pedig az utolsó figyelmeztetés. Kizárt, hogy ennyire hülye legyél, doki; ha mégis, akkor nem vagy ide való.

Üdv,
[vírusvédelmi kollegám]

-----Original Message-----
From: [én]
Sent: Thursday, February 19, 2009 5:59 PM
To: [hardveres] Sandor
Cc: [vírusvédelmi kollegám]
Subject: FW: SAVCE_VirusAlert

Kedves Sanyi

Fenékbe leszel billentve egyrészt általunk, másrészt az [ITSec] által.
Ha a warez-szerverre vírusos fájlokat pakolsz, a riasztást az [ITSec] is megkapja. Légyszíves legyél körültekintőbb.
A <\\[gépnév]\e$\Cuccok\MP3\Pussycat Dolls> könyvtárban mit keresnek egy félmeztelen nyikjaj képei?

Üdv,
[én]

-----Original Message-----
From: virus@[szeretettmunkáltatóm].hu
Sent: Thursday, February 19, 2009 5:51 PM
To: Virus alarm
Subject: SAVCE_VirusAlert

Alert: Virus Found
Computer: [gépnév]
User: SYSTEM
Date: 2009. 02. 19. Time: 17:51:02
Source: Symantec AntiVirus Corporate Edition Severity: Critical
Virus: Trojan.Brisv.A!inf
File: E:\Cuccok\MP3\Pussycat Dolls\Doll Domination + Bonus Tracks\Bonus Tracks\05 Until U Love Me.mp3
Action: Leave Alone

...még szerencse hogy tegnap kiírtam a Heroes3-at és a ChloneWars-t. Gyűlnek a sallerok...

2009. február 18., szerda

Rövid egy szünet

Napok óta irrrgalmatlanul álmatag vagyok, most jöttem rá mire való a kávé: rakat feladat lezárva, még több futásának végére várok. Azt hiszem ezen túl egy ideig reggelente fél kávéval fog undulni a nap, csak sikerüljön már végre stabilan 9-re bejárni...

Nagy hajtásban gondoltam megjutalmazom magam egy ksi szünettel, kinézek az ablakon míg nem látok egy kerékpárt...
...6 másodperc alatt megvolt kettő két merőleges kerékpárúton. Ha ez van hóesésben, mi lesz itt nyáron? :)

2009. február 17., kedd

Tél, hurrá, havazás

Tényleg bármikor ha kinézek az ablakon hogy esik-e az eső/hó, vagy fúj-e a szél (pl. indulunk ebédelni vagy kollegám megy rágyújtani) és _tényleg_ esik/havazik/fúj, az első dolog amit meglátok az valaki kerékpáron...

Az időjárás abszolute nem zavar, node hogy mennyi-hányszor néznek értetlenül és makognak hogy "Nincs hideg?!", "Nem fúj a szél?!", "Nem ázol el?!"

Hogy (és minek?) magyaráznám el, hogy régóta nem esett ilyen jól a közlekedés, mint tegnap este és ma reggel a friss-ropogós szűzhóban: mikor játszani lehet a hirtelen tekeréstől kipörgő hátsó kerékkel, mikor élvezet hallgatni a puha-tompa ropogást, mikor minden kanyart farolva-csúszva veszek be, mikor nekiszaladok egy lejtőnek és blokkolt hátsókerékkel centizem a szerpentin végét hogy pont egy pillanatra megálljak és lábletétel nélkül tövább, mikor az első kereket is meg lehet csúsztatni mert a feltorlódó hó megfogja a további oldalirányú csúszást, mikor szerpentinen fölfele finoman kell adagolni az erőt hogy ki ne csússzon a kerék de mégis végig sikerül felmenni, mikor az utca közepén parkoló autósor minden 4-6. kocsija között átfarolok a túloldalra, mikor a finom kis jégbordák miatt ~26km/h-nál "dzsiggel alatad a canga", mikor kevesebb az ember az utcán és csak Tied a tér, mikor az a kevés(?) kerékpáros _mind_ vissza/előre köszön...

2009. január 20., kedd

Első vizsga

Ehhe, megvan a vizsgaidőszak első jegye, meglepő módon jelest kaptam vírusvédelem és informatikai biztonság témakörében... :)
...ami igazán mellbevág, az a Volt Kedves eredménye, jelenleg nyolc jegye van, mind ötös, ami még akkor is igazán szép ha szabadbölcsész-jelöltről van szó...

Felelősségteljes Bürokrata

Sirály, írtam egy változáskezelő lapot a szokásos komolysággal, miszerint is azalábbi mezőkbe:
-"Az változtatás rövid leírása"
-"vírusvédelmi szabályrendszer szintű változtatás"
-"A változtatás bővebb kifejtése"
-"Lépések: Módosítás esetén feltüntetendő, hogy mit, mire"
...beírtam pontosan ugyanazt a szöveget, az "Érintett szerver/munkaállomás" és "IP cím" mezőkbe pedig szimplán csak "Sok, de nem mindegyik" került... :)

2009. január 8., csütörtök

52-14

Korábban jópár apróság okán bogaras egy lökött társaságnak tartottam a futárokat (mondjuk ez a vélemény nem sokat változott), de mióta engedtem a kecses-szép látvány csábításának és gyakorlatilag mióta megvan és üzemképes, a "bevásárlós" kerékpáromat (Merida FS 800-V) konkrétan egyszer se használtam, nos azóta azt hiszem értek pár apróságot.
-Az a szép-kecses mozgás nem csak a hosszú évekből fakad, részint az országúti kerékpár sajátossága.
-Valóban eszementül lehet suhanni vékony gumikon egy nem-karácsonyfa kerékpárral, ég és föld, avagy béka és zerge a különbség.
-Féket nagyon nem kell használni, részint mert ha jó előre úgyis látom hogy piros a lámpa, majd szépen odacsorgok, részint pedig tonna alatt van az összsúly, ergo frissen beállított-bezsírzott csapágyakkal is van ám lassulás. (Ehhejj, mikor 10 napos kerékpárúrán figyelt hátul a sátor, halom konzerv, gázfőző, heti cucc, hát minimum tank kellett hogy megállítson)
-52-14. Konkrétan napokon keresztül nem váltottam. Nagytányér-kiskónusz. Induláskor valóban "nyélen kell rakni" (most értem csak igazán a trekkinghez képest) míg az első 25 méteren az ember "beforgatja", utána csak a suhanás. Váltani tovább tartana.
-Nem izzad az amber a hátizsák alá, a testhelyzet miatt: Trekkingen hátizsák nélkül is megindul néha egy csepp a hátamon (Whhhráhhh!), mert az egyenes hát mögött örvény van, nem hűt a menetszél. Korámnyra hajolva hűt a szél kintről is, de ha akarom akkor nyak- és válltartással szabályozva a galléron át a kabát alatt is.

Csúnya egy módon fél óra a választóvonal: trekkingel 32-35 perc, versennyel (fittness-el?) mikor mértem nem túlhajtva, kényelmes 26 perc volt a reggeli táv.

...és nem, hiába tudom hogy szinte nem használok féket, hiába hogy váltani is csak igen ritkán: nem, csakazértse lesz fixi!

"Nem ismered a kerékpárutat?"

Épp készülök a következő sarkon jobbra fordulni a célhoz, mikor nagy dudálás hátulről, majd kövérgázzal egy hatalmas furgon centikre elhú mellettem. Következő piros lámpánál az "ezt most mért"-pillantásra azt kérdezi hogy "Nem ismered a kerékpárutat?"
Mellette ült (egyikük se bekötve, de ez most mindegy) a gyönyörszép 8-10 éves kislánya, vadállat helyett családapát találva hirtelen csak annyit kérdeztem vissza mielőtt elindult hogy "és te nem ismered a KRESZ-t?"

Kétségbeejtő, hogy egyrészt milyen tévedések alapján mennyire taplók tudnak lenni az emberek, másrészt hogy belőlem is kiváltotta a "most akkor ablakot vagy tükröt törjek?" gondolatsort (amit hál'Istennek nem tettem meg).

Karácsony előtti napon a Váci úton a Nyugati térnél majdnem elsodort egy fehér kombi, amikor kétszer is hirtelen sávot váltott egy lasabb autóst kikerülve, index nélkül, váratlanul. Egy szelíd kis szöszke húzta le a pirosnál az ablakot értetlen arccal, majd miután megígérte hogy ezentúl használja az indexet, boldog karácsonyt kívántunk egymásnak.

Nem lehet hogy kicsit jobban figyelünk egymásra?

...és miért mindig a nagy fekete drága autók és a fehér furgonok?

Módosítok a policy-n: tartom a beszéljük-meg-vonalat, de ezentúl inkább legnyájasabb hangnemben kérem meg az illetőt hogy beszéljük meg nyugodtan-ráérősen félreállva.

...tegnap amelyik kerékpárossal egy országútival kapcsolatban beszélgettem, eddig három szélvédőt zúzott be. Néha irrrgalmatlanul jól esne, de tudom hogy nem ez a jó irány.

2009. január 7., szerda

...ésmégegy

Még december végén megérkezett a kék szépségre való kék külső, kék csengő, és (kéknek szánt, de utólag valóban lilának bizonyult) első lámpa. Szintúgy megérkezett az azóta rendelt csomag jópár tartalékbelsővel és egy nélkülözhetetlen szerszámmal. Már épp kezdett hatalmába keríteni és lassan legyűrni valami furcsa-szokatlan érzés, mikor rájöttem mi az: épp nem tart felém csomag!
...egyszerűen muszáj volt orvosolni, hát nem megéri várni erre a gyönyörűségre? :)

2009. január 5., hétfő

Bort, búzát, békességet...

...de még hogy szeretjük a rendőrséget...

...ha belegondolok, hogy valaha magasztos, dicső hivatásnak gondoltam, leginkább az október 23-adiaki sajnálatos, de érthető és megbocsájtható túlkapások arcátlan-gyalázatos felsővezetői tagadása előtt...