A jót könnyű megszokni

Uramatyám, de borzalmasat ettem!
Nem értettem hogy honnan jött az utóbbi idők virsli-mánija, hisz tudni lehet hogy a virsli igazából ipari hulladék: ipari szalonna, bőrkepép, zsír, húslé és zselatin.
No persze nem a finomabb sajokkal utólag körbegöngyölt Füstli, hanem amit ma adtal a LaCantinában. Fúúúúúúúúúúúúúúúúúújj, de borzalmas egy rettenetesen büdös utóíze van!
Alattomosan bújik meg az első harapásnál, és csak az étkezés végével kezd zavaróvá válni ahogy még mindig nem múlik, pedig tokaji aszúval öblítettem le...
Hihetetlenül hozzá lehet szokni a jóhoz, és ez az élet minden területére értem, amikor ha van valami jó ami az elején még feltűnt és lelkendeztünk érte, később csak megszokássá vált, ha egy picit nem hozza a megszokott szinvonalat és pár tizeddel elmarad magától, már észrevesszük hogy no lám, ez most egy picit nem az igazi megszokott.
Pedig a semmi helyett vagy a borzalom helyett az is mennyire mennyei tud lenni.
Hogy mennyire hozzászoktam a mindennapi gyümölcskrémleves-csodákhoz a Metropolitan-ban, pedig az afrikai napi egy marék rizsen élők számára mennyire kincs lett volna a HÚST tartalmazó szerintem biológiai hulladék...
Sokan nem tudjákértékelni a szerencséjüket.


Update: Kollegám a LaCantina virslijét hajótörött-nek hívja. Csak akkor enné meg, ha nem lenne más kaja.
...most már értem, hogy miért volt leülés után az első kérdés felém az, hogy "te szereted azt?"