Bádogcsigák...

...nak tűnnek ugyan az autók mikor a Bartókon és Tétényin (...és a kiskörtén, de a belvárban gyakorlatilag bárhol) derüsen suhanok el közöttük, de miután ma munka közben állítólag fékcsikorgás és nagy csattanás (állítólag, hisz épp a tegnap lerántott The 69 Eyes diszkográfiát hallgattam a mukavédelmi fülesben) után mindenki rohant az ablakhoz, hát az úttest közepén levő járdaszigetre rohant fel elég brutálisan egy (szégyenfal) Alexandria könyvesbolt-os furgon, de úgy hogy nem csak a kötelező haladási irányt jelölő táblát vasalta el, hanem a jelzólámpát is igen csúnyán vízszintesbe qrta (bocsánat, de ez a megfelelő szó) úgy a járdaszigeten átvezető zebrára, hogy szanaszét szálltak szétrepedt szilánkjai (nesze neked alliteráció és költőiség, most jóváttetem ugye?), és nem tudtam nem arra gondolni, hogy egyrészt mák hogy senki nem állt épp a lámpa alatt mert nem úgy nézett ki mint amit túl lehet élni, másrészt ha épp ott álltam volna kerékpárral, a lábam közötti gép miatt egy gyalogos ugrási-mászási képeségénél kötöttebben, nagyon nem jártam volna jól, hisz gyalogosként elég 30 centit oldalra ugrani, de a dőlő lámpaoszlop ha eltalálja a lovat, hát a lábam nem biztos hogy egyáltalán nyomokban megmarad...
...és ahogy az az oszlop se sokat vétett, hiába lehetek okos és szép, a tonnás momstrumok között én vagyok a puhább, ez bármikor bebizonyosodhat.
Juteszembe, utoljára kedden ütött el egy telefonáló cicababa a Nyugati téren a piros lámpánál, a combomat gond nélkül arrébbhelyezte vagy tizenöt centivel. Igen, piros lámpánál, álltam.